Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2013

Pattogatott kukorica, online

Kép
színes, magyar játékfilm, 70 perc, 1999



szereplő(k):
 Tóth J. Tamás (Cérna)
 Karsai Ferenc (Terminátor)
 Gonda Zsolt (Penge)
 Zöldhegyi Sarolta (Mamus)
 Ozsda Erika (riporter)

Az alaptörténet egy 1997-ben megtörtént bűneset. Főhőse napjaink jellegzetes kisvállalkozó figurája, akit életkörülményei, a gazdagsági kényszer sodort bele az ellentmondásokkal teli, furcsa és egyben vad színjátékba. Elveszítette állását és az átmeneti, munkanélküliekre jellemző, depresszió után sikerült új életet kezdenie."Adott-vett", kisebb gazemberségeket követett el. Élni akart. Vett egy kukoricapattogtató gépet. Vállalkozó lett. Úgy tűnt, élete sínen van. Főhősünk egy nap rádöbben, hogy az éveken keresztül gyűjtögetett pénzét ellopták. Tudta, a rabló nem lehet más, csak az alkalmazottja. A dolgok rendje-módja szerint feljelentést tett. Lassan teltek-múltak a napok, de nem történt semmi. Az idő múlásával egyre jobban érezte, mindene elveszik: lakás, egzisztencia, gyerek. Felbérelt két keményköté…

A vörös kör. online, (Alain delon)

Kép
színes, magyarul beszélő, francia-olasz krimi, 140 perc, 1970




szereplő(k):
 Alain Delon (Corey)
 Yves Montand (Jansen)
 Bourvil (Mattei felügyelő)
 Gian Maria Volonté (Vogel)
 André Ekyan (Rico)
 François Périer (Santi)

Coreyt ötéves börtönbüntetése letöltése után szabadlábra helyezik. A férfinak van néhány elintézetlen ügye a volt bandájával. Vogel, a brutális gyilkos megszökik az őt börtönbe szállító vonatról. Amikor a két bűnöző találkozik egymással, az alkalom ideálisnak tűnik, hogy közösen kiterveljenek valamit. A célpont egy ékszerbolt. Mattei felügyelő azonban állandóan a nyomukban van.

MEGNÉZEM

Volt egyszer egy tolvaj. online, (Alain Delon)

Kép
fekete-fehér, francia-amerikai krimi, 102 perc, 1965




szereplő(k):
 Alain Delon (Eddie Pedak)
 Ann-Margret (Kristine Pedak)
 Van Heflin (Mike Vido)
 Jack Palance (Walter Pedak)
 John Davis Chandler (James Sargatanas)


Eddie Pedak, a volt bűnöző szeretné minden idejét a feleségének és a lányának szentelni, de nem teheti. A nyomában van egy bosszúra éhes rendőr, aki régi sérelmét akarja megtorolni, és a bátyja is, aki egy újabb kétes ügybe akarja bevonni. Eddie megpróbál a kísértésnek a végsőkig ellenállni, hisz jó útra tért, és felesége bízik benne...

MEGNÉZEM

Psycho 4: Ahogyan kezdődött. online, nézhető.

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 89 perc, 1990




rendező: Mick Garris
 író: Joseph Stefano
 zeneszerző: Graeme Revell
 operatőr: Rodney Charters
 díszlettervező: Mark Zuelzke
 jelmeztervező: Marla Denise Schlom, Mary Ellen Winston
 producer: Les Mayfield, George Zaloom
 executive producer: Hilton A. Green
 látványtervező: Michael Z. Hanan
 vágó: Charles Bornstein
 szereplő(k):
 Anthony Perkins (Norman Bates)
 Henry Thomas (a fiatal Norman Bates)
 Olivia Hussey (Norma Bates)
 CCH Pounder (Fran Ambrose)
 Warren Frost (Dr. Leo Richmond)
 John Landis (Mike)


Noman Bates boldog házasságban él pszichológusával Connie-val. Úgy tűnik, kigyógyult minden lelki bajából, nem küzd már az őt háborgató démonokkal, a múlt rémes emlékei immár nem kísértik. Ám közbejön egy anyagyilkosságról szóló rádióműsor, amely feltámasztja a múltat, visszatérnek a gyerekkori emlékképei skizofrén anyjáról, és hiába minden erőfeszítés, Norman lassan visszanyeri régi énjét.

MEGNÉZEM

Psycho 3. online, nézhető.

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 89 perc, 1986




rendező: Anthony Perkins
 író: Charles Edward Pogue
 zeneszerző: Stephen Bray, Carter Burwell, D. Stanton Miranda, David Sanborn
 operatőr: Bruce Surtees
 jelmeztervező: Peter V. Saldutti, Marla Denise Schlom
 producer: Hilton A. Green
 látványtervező: Henry Bumstead
 vágó: David E. Blewitt
 szereplő(k):
 Anthony Perkins (Norman Bates)
 Diana Scarwid (Maureen Coyle)
 Jeff Fahey (Duane Duke)
 Roberta Maxwell (Tracy Venable)
 Hugh Gillin (Hunt seriff)
 Lee Garlington (Myrna)


Norman Bates hosszas elmegyógyászati kezelés után visszatér a Bates motelbe, ahol érdekes lakókat gyűjt maga köré. Egy öngyilkosság határán álló fiatal apáca, egy mogorva zenész és egy kíváncsiskodó riporternő költöznek be a " jóhírű " intézménybe.

MEGNÉZEM

Psycho 2. online, nézhető.

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 113 perc, 1983




rendező: Richard Franklin
 író: Tom Holland
 forgatókönyvíró: Tom Holland
 zeneszerző: Jerry Goldsmith
 operatőr: Dean Cundey
 producer: Hilton A. Green
 executive producer: Tony Curtis
, Bernard Schwartz
 vágó: Andrew London
 szereplő(k):
 Anthony Perkins (Norman Bates)
 Vera Miles (Lila Crane-Loomis)
 Meg Tilly (Mary Samuels/Mary Loomis)
 Robert Loggia (Doctor Raymond)
 Dennis Franz (Warren Toomey)
 Hugh Gillin (John Hunt sheriff)
 Claudia Bryar (Emma Spool)


Börtönbüntetése letöltése után Norman Bates-et "beszámíthatónak" minősítik és szabadlábra helyezik. Norman visszatér a Bates Motelbe. Egy helyi vendéglő konyháján kezd dolgozni, ahol megismerkedik a magányos Maryvel, akit befogad a motel egyik szobájába. Bár Norman minden erejével próbálja elfelejteni a múltat, anyjától újabb és újabb üzeneteket kap. Hamarosan gyilkosságot követnek el a motelben.

MEGNÉZEM

Psycho. online, nézhetö.

Kép
fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai thriller, 104 perc, 1960




rendező: Alfred Hitchcock
 író: Robert Bloch
 forgatókönyvíró: Joseph Stefano
 zeneszerző: Bernard Herrmann
 operatőr: John L. Russell
vágó: George Tomasini
 szereplő(k):
 Anthony Perkins (Norman Bates)
 Vera Miles (Lila Crane)
 Janet Leigh (Marion Crane)
 Martin Balsam (Milton Arbogast nyomozó)
 John Gavin (Sam Loomis) A csinos szőke titkárnő, Marion meglép főnöke pénzével. A városon kívül új autót vásárol, s noha ideges viselkedése feltűnik a rendőröknek, mégis tovább engedik. Éjszakára betér egy mellékút mellett meredező motelbe, majd a szelíd, ám különös tulajdonossal megvacsoráznak. A thriller középpontjában egy félreeső motel és annak titokzatos tulajdonosa, Norman Bates áll. Hitchcock talán legtökéletesebb és legklasszikusabb filmje Norman Bates története. Nem egyszerű krimit láthatunk, hanem fantasztikus, előre nem sejtett pszichológiai drámát és persze gyilkosságokat. Anthony Perkins így mesélte el a Psycho …

Csendesek a hajnalok I-II. online, nézhető.

Kép
Színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, szovjet háborús filmdráma, 188 perc, 1972



szereplő(k):
 Yelena Drapeko (Lisa Britschkina)
 Yekaterina Markova (Galja Chetvertak)
 Olga Ostroumova (Zhenja Komelkowa)
 Irina Shevchuk (Rita Osjanina)
 Irina Dolganova (Sonia Gurvich)
 Andrei Martynov (Vaskov)
 Alla Meshcheryakova (Maria Nikiforovna)


Az orosz férfiak elmentek a nagy honvédő háborúba, viszont az országot német hadtestek fenyegetik. Egy szakasz nő, élükön egy tapasztalt, idős katonával, felveszik a harcot az ellenséggel, egy szakasz állig felfegyverzett német katonával. A győzelem szinte lehetetlen. Vagy talán mégis?

MEGNÉZEM: 1, RÉSZ

MEGNÉZEM: 2. RÉSZ

Horrorra akadva 5. online.

Kép
Színes,kamerás, feliratos, amerikai vígjáték, 2013, 16 éven felülieknek.




szereplő(k):
 Ashley Tisdale (Jody)
 Simon Rex (Dan)
 Lindsay Lohan (Heather Daltry)
 Ben Cornish (Dom Kolb)
 Kevin Hart (CJ)
Regina Hall (Brenda Meeks)
Anthony Anderson (Mahalik
Charlie Sheen (önmaga)
 Craig Bierko (Dan)
 Shawn Wayans (Ray Wilkins)
 Snoop Dogg (önmaga)
 Erica Ash (Kendra)
Chris Elliott


A boldog házaspár, Dan (Simon Rex) és Jody (Ashley Tisdale) furcsa és ijesztő természetfeletti aktivitást tapasztalnak a házukban, a jelenések pedig pontosan akkor kezdődtek, amikor hazavitték újszülött kisbabájukat, Aident a kórházból. Amikor azonban a borzasztó események kihatnak a házaspár munkahelyeire is (Dan majomkutató, Jody pedig balett-táncos), a szerelmeseknek rá kell döbbenniük, egy irtózatos démon ólálkodik a család körül. Eldöntik, hogy nem hagyják magukat, ezért különböző szakértők segítségével és házuk teljes bekamerázásával próbálnak utánajárni a kísértethistóriának. A fenyegetés egyre nagyobb, ez…

A hét pszichopata és a Si-cu. online, szinkronos.

Kép
Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol vígjáték, 109 perc, 2012




szereplő(k):
 Colin Farrell (Marty)
 Sam Rockwell (Billy)
 Christopher Walken (Hans)
 Woody Harrelson (Charlie)
 Abbie Cornish (Kaya)
 Kevin Corrigan (Dennis)
 Helena Mattsson (Blonde)


Marty (Colin Farrell) "A hét pszichopata" című forgatókönyve befejezésével küszködik. Billy (Sam Rockwell) a legjobb barátja, munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj, aki mindenáron segíteni akar a cimborájának. Hans (Christopher Walken) Billy vallásos bűntársa, akinek erőszakos múlt van a háta mögött. Charlie (Woody Harrelson) a pszichopata gengszter, akinek hőn szeretett kutyáját Billy és Hans ellopja. Charlie kiszámíthatatlan, hihetetlenül erőszakos, és egy pillanatig sem habozik megölni bárkit, akinek köze lehet a rabláshoz. Marty most aztán megkapja mindazt a figyelmet és ihletet, amire szüksége van, de kérdés, hogy vajon életben marad-e addig, amíg befejezheti élete főművét.

MEGNÉZEM

Az oroszlán. online, (Alain Delon)

Kép
Színes, magyarul beszélő, francia akciófilm, 90 perc, 2003




szereplő(k):
 Alain Delon (John Bullit)
 Anouchka Delon (Patricia Bullit)
 Ornella Muti (Sybil Bullit)
 Heino Ferch (Julien)
 Putla Sehlapelo (Oriounga)


John Bullit (Alan Delon), az egykori vadász két tűz közé kerül, amikor kislánya megszelídített oroszlánja, King a kislány életét védelmezve végez a maszáj törzsfőnökkel. Az egyik harcos engedélyt kap az új törzsfőnöktől, hogy feleségül megszerezze a kis Patriciát, bátorságát pedig azzal bizonyíthatja, hogy megöli Kinget. Az idilli békének vége szakad, és az apának választania kell.

MEGNÉZEM

Isten hozta, őrnagy úr! online

Kép
színes, magyar játékfilm, 96 perc, 1969




szereplő(k):
 Latinovits Zoltán (Őrnagy úr)
 Sinkovits Imre (Tót Lajos, tűzoltóparancsnok)
 Fónay Márta (Tótné/Mariska)
 Venczel Vera (Tót Ágika)
 Dégi István (Gyuri atyus, postás)
 Páger Antal (Tónay plébános)
Dudás Mária (Postáskisasszony)


Tót Lajos tűzoltóparancsnok, köztiszteletben álló ember, felesége és lánya isteníti. Fiúk a fronton van. Egy napon tábori lapon közli, hogy őrnagya betegszabadságát szülei falujában tölti. A család felkészül a vendég fogadására, de arra a testi és lelki terrorra, amely következik, egyikük sem számít.

MEGNÉZEM

Beverly Hills-i zsaru 1. online

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 101 perc, 1984




szereplő(k):
 Eddie Murphy (Axel Foley nyomozó)
 Judge Reinhold (Billy Rosewood nyomozó)
John Ashton (Taggart nyomozó)
Lisa Eilbacher (Jeannette "Jenny" Summers)


Axel Foley olyan rendőr, aki mindig bajba keveredik. Különösen akkor, amikor nem tudja megtagadni természetét és a detroiti rendőrségen állandóan összetűzésbe kerül a főnökével. A főnök legfőbb gondja Foley-val kapcsolatban az, hogy a zsaru szinte soha sem tartja magát a kiadott utasításokhoz, hanem sokkal inkább a saját elképzelései szerint végzi dolgát. Igaz, így is sikeresen! Egy napon megölik az egyik legrégebbi barátját a Los Angeles-i Beverly Hillsben. Foley pedig nem tehet mást, odarepül és elkezdi a nyomozást.

MEGNÉZEM

Elza a vadon szülötte (Tamara). online.

Kép
95 perces angol,amerikai szinkronos családi, dráma, kaland.1966)




A Pál utcai fiúk. online

Kép
Színes, magyar-amerikai ifjúsági film, 104 perc, 1969




szereplő(k):
 Anthony Kemp (Nemecsek Ernő)
 Törőcsik Mari (Nemecsek édesanyja)
 William Burleigh (Boka)
 Julien Hoidaway (Áts Feri)
 John Moulder-Brown (Geréb)
 Paál László (Nemecsek édesapja)
 Pécsi Sándor (Rácz tanár úr)
 Robert Efford (Csónakos)
 Mark Colleano (Csele)
 Gary O'Brien (Weisz)
 Zokák László (Janó)


A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészker…

Ruby Cairo

Kép
Színes, magyarul beszélő, amerikai-japán kalandfilm, 111 perc, 1993




szereplő(k):
 Andie MacDowell (Bessie Faro)
 Liam Neeson (Fergus Lamb)
Viggo Mortensen (Johnny Faro)

Tartalom:
Bessie (Andie Macdowell) gondtalanul nevelgeti három gyermekét a Los Angeles-i repülőtér légifolyosója alatt. Amikor egy-egy gép eldübörög felettük, ritkán látott férjére gondol. Egy napon azonban tragikus hírt kap: Johnny (Viggo Mortensen) a mexikói Veracruzban lezuhant. Nem maradt más utána, mint jelzálogkölcsön a házon, meg egy csomó kifizetetlen számla. A temetést követően azonban kiderül, hogy férfi Veracruzban irodát tartott fenn. Bessie a személyes holmik összegyűjtésekor néhány feljegyzést talál, melyek nyomán egy kiadós bankbetétre bukkan. Semmi kétség: a férje kettős életet élt, s valami homályos ügybe keveredett...

MEGNÉZEM

Az erőszak városa

Kép
színes, dél-koreai akciófilm, 92 perc, 2006




rendező: Seung-wan Ryoo
 forgatókönyvíró: Seung-wan Ryoo, Jeong-min Kim
 zeneszerző: Jun-Seok Bang
 operatőr: Yeong-cheol Kim
 producer: Jeong-min Kim, Seung-wan Ryoo
 vágó: Na-yeong Nam
 szereplő(k):
 Jae-mo Ahn (Cameo)
 Ahn Kil-kang (Wang-jae)
 Seok-yong Jeong (Dong-hwan)
 Deok-hyeon Jo
 Doo-hong Jung (Tae-su)


Tae-su (Doo-hong Jung) kemény zsaru, aki Szöulban küzd a szervezett bűnözés ellen. Amikor azonban értesül gyerekkori barátja, Wang-jae haláláról, azonnal hazatér szülővárosába a temetésre. Itt találkozik középiskolai barátaival, akik elmondják neki, hogy mióta Tae-su elhagyta a várost, sok minden megváltozott. Az erőszak mindennapossá vált, az embereket kölykökből álló bandák tartják rettegésben, amelyek közül az egyik felelős Wang-jae haláláért. Tae-su természetesen nyomozni kezd, de hamarosan kénytelen rádöbbeni, hogy a gyilkost nem az utcán, hanem legjobb barátai között kell keresnie? Seung-wan Ryoo (Csúf halál) a westernfilmek e…

Búcsú a királynémtól

Kép
Színes, magyarul beszélő, francia-spanyol történelmi dráma, 100 perc, 2012


SZEREPLŐK: Diane Kruger (Marie Antoinette)
 Léa Seydoux (Sidonie Laborde)
 Virginie Ledoyen (Gabrielle de Polignac)
 Xavier Beauvois (Louis XVI)
 Noémie Lvovsky (Mme Campan)

TARTALOM:
1789-ben, a francia forradalom hajnalán, Versailles-ban minden a régi, megszokott módon történik. Sidonie Laborde a királynő ifjú társalkodónője teljes odaadással fordul Marie Antoinette felé. A pompa, az extravagancia és a luxus élvezete oly mértékben töltik ki mindennapjait, hogy örömmel és némi számítással teljesíti úrnője minden szeszélyét. Ugyanakkor ízelítőt kap Versailles másik oldalából is: a végtelen folyosókon a királynő veszélyes, ugyanakkor szenvedélyes vonzalmáról pletykálnak, melynek kitüntetettje Gabrielle de Polignac. Mindeközben a falak az éhező tömegek felháborodott kiáltásaitól visszhangoznak. A jámbor Sidonie nem hisz a félelemmel és rosszindulattal teli szóbeszédnek, számára Versailles és úrnője szent és sér…

Átok és szerelem

Kép
színes, magyar film, 1985




szereplő(k): Hollai Kálmán (Baba) Kővári Judit (Rinza) Bánsági Ildikó (Hilda) Szemes Mari (Iboly) Kozák László (Gali) Bangó Margit (Punka)

TARTALOM: Mára cigánytelepek generációi nőttek fel ezen a történeten, amelyben egy cigány férfi a folyó menti tábortüzes telepről beleszeret egy csinos, szőke parasztasszonykába, a cigánylány viszont, aki őt szereti, megátkozza a fiatalasszonyt, miközben Bangó Margit, a cigány legény anyja néha dalra fakad. Örök témák ezek: szerelem, féltékenység, pénz, szegénység...

MEGNÉZEM

Medicine Man

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 106 perc, 1992




szereplő(k): Sir Sean Connery (Dr. Robert Campbell) Lorraine Bracco (Dr. Rae Crane) José Wilker (Dr. Miguel Ornega) Rodolfo De Alexandre (Tanaki)

 A dél-amerikai dzsungelben, őslakos indiánok között élő különc orvos, Robert Campbell (Sean Connery) hátat fordított a civilizációnak. Egy szép napon azonban felfedezi, hogy a birtokában lévő növényi hatóanyag megmentheti az emberiséget az egyik legsúlyosabb betegségtől. A kutatás folytatásának azonban két komoly akadálya van: az egyik a dzsungelen keresztül tervezett útépítés, amely elpusztíthatja a növény lelőhelyét, a másik egy ellenőr, aki történetesen gyönyörű nő (Lorraine Bracco).

MEGNÉZEM

Esőember (1988) Rain Man

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 128 perc, 1988





szereplő(k):
 Dustin Hoffman (Raymond Babbitt)
Tom Cruise (Charlie Babbitt)

A csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri - kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, s Raymond segítségével végül legyőzi saját korlátait, s átértékeli életét.

MEGNÉZEM

A feláldozhatók 2.

Kép
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 102 perc, 2012



A feláldozhatók visszatértek, és ezúttal személyes ügyről van szó. Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor csúnyán félremennek a dolgok, és egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött társaság elszántan zúzza-tizedeli az ellenséget, és közben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani. Mindez azonban se…

Lobo, a farkas (1962)

Kép
színes, amerikai kalandfilm, 64 perc, 1962




Lobo, a farkas legendája élénken él a vadnyugat lakóinak emlékezetében. A bátor és ügyes állat a vidék egyik legrettegettebb ragadozója lesz, akinek fejére vérdíjat tűztek ki. A film egy farkas izgalmakkal és veszélyekkel teli történetét mutatja be. Walt Disney egyéni hangvételű természetfilmje.

MEGNÉZEM